világszám könyvbemutató

VILAGSZAM_meghivo_205x292mm.jpg

Május 11-én, vasárnap várunk szeretettel mindenkit. Lesz felolvasás, cirkuszi mutatványos, zene. Könyvet lehet venni, gyereket lehet hozni. Ott lesz a mese négy főszereplője, sőt talán a tündér is eljön. 

És hogy kik ők, a négy lánytestvér, és hogy lettem én a megörökítőjük?

A lányok papáját ismertem rég táncházból. Sosem táncolt. Viszont csomót beszélgettünk, söröztünk, táncházon kívül boroztunk, húst sütöttünk, ücsörögtünk hegy tetején, koncerten, moziban, szerveztünk programokat többen, kevesebben. Kopasz és szakállas, ráadásul esernyővel kirándul. Később lett egy barátnője, egy iszonyú hosszú, szőke copf. Igen, mielőtt bemutattak volna minket egymásnak Beátával, csomószor csak hátulról láttam.
Aztán összeházasodtak. Aztán megszületett az első lányuk. Majd a második,
a harmadik és a negyedik. Ma 4, 6, 7 és 10 évesek talán, a hajuk hosszával együtt nő éveik száma, nem tudom követni. Léda, Minna, Loli és Paula, róluk szól a történet. Kecsesek, szépek, tündérmesébe illők. Jártam többször a lányok szobájában (tényleg ott egy arany fa, én festettem), rajzaikból, kedvenc ruháikból, tárgyaikból megismertem valamennyire az egyéniségüket. Amikor a mamájuk megkért, hogy készítsek
a meséjéhez pár képet, tökre örültem, hogy lerajzolhatom őket, mesevilágot álmodhatok köréjük. Tetszett a téma. Rögtön színek és képek tolongtak
a fejemben. Nem gondoltam, mekkora munka lesz, és mennyi ideig fog tartani, igaz azt sem, hogy kiadják egyszer.

Rajzoltam őket szabad kézzel, rajzpadon, tele lett minden Lédával, Lolival, Minnával és Paulával. Arcok, oldalról, szemből, egész alakos rajzok kontúrral
és kontúr nélkül, zöldben, lilában, pöttyökkel és csíkokkal. Nem volt egyszerű eltalálni egy egységes karaktert, ami hasonlít a lányokra és egymásra.
De Beátának tetszett, a csajoknak tetszett, a munkát folytattam. Rajzoltam
éjjel is, nappal is, röpke fél órákat kihasználva, néha viszont heteket kihagyva,
a határidő nélküliség örömével és szabadságával. Jó pár hónappal később pedig átadtam egy adag rajzot szerkesztésre. Gyertek el, nézzétek meg, milyen lett! 

hazak_tablava_webl.jpg

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s