Nálunk az adventi naptár egy csomó zsák, ami fel van akasztva mindig valahova, a gyerekek ugrálnak, aztán lerántják meg kibontják titokban a következő napok zsákjait és megeszik a csokikat. Szépek, én varrtam, lila, kék és barna zsákok arany fenyőkkel és számokkal, eddig egymás mellett lógtak egy kötélen, mint egy girland, ahogy az menő. Idén viszont annyi időm volt az egészet lefotózni, porciózni és zsákokba rakni, amíg a férjem hazahozta a gyerekemet az oviból. Még fotóztam, amikor meghallottam kintről a hangját, és akkor az összes félig tele zsákot visszagyömöszöltem a nagymama fémdobozába, amiben addig a meglepetés cuccokat gyűjtöttem. És ott is maradtak, mert sokkal izgalmasabb minden nap kiborítani a zsákokat és megkeresni az aznapi édességet.
Mert édesség van. Nyalóka és cukorka és mindenféle, ami roncsolja a fogakat és amiktől dagik leszünk és egészségtelen, és tudom, hogy lehetne bennük folytatásos mese vagy valami apróság, amit mi gyártunk, de szerencsére nálunk az a megszokott, hogy van mese meg mindenféle, amit mi gyártunk, cukorka meg nem szokott lenni.

És kaptunk csomagokat postán, amiben ajándékok vannak és gyártunk játékokat fából és gyűjtünk tobozt és mi is csináltunk koszorút, és befűtöttünk végre fával. És majd még folytatom.

Ez itt az új blogom, de még nem nyomkodj semmit, mert nem működnek a gombok.