Négy éve élünk a Badacsonyon. Az egyik oka, hogy ideköltöztünk, az a sok levendula.

A költözés után azt éreztem, kiásták a gyökereimet a szülőföldemből, és elültettek sokkal messzebb, egy hegyen, de nem locsoltak meg.
Nagyon nehezen tértem magamhoz és kezdtem el újra virágozni.

A hely, ahonnan kiástak, Budapest, annak is a széle, egy ház, amit nagyapám épített, és ahol leginkább boldog és szabad voltam.
A költözésem legemlékezetesebb része, hogy azokat a bokrokat, amiket a nagypapa kertjébe ültettem az évek során, kiástam és áthoztam a badacsonyi kertünkbe.
Az anyukámmal ástam ki, a férjemmel ültettem el.
Nekem ez volt az a szimbolikus esemény, ami segített az újrakezdésben.

Mindegyik bokor túlélte az átültetést, de igazán fejlődni, leveleket hajtani tavaly kezdtek. Három év kellett nekik, ahogy nekem is ahhoz, hogy gyökeret eresszek.
Nagymama levendulájából is hoztam, és ültettem, szaporítottam még rengeteget belőle.

Ma le is szüreteltem a virágok egy részét, még százszor ennyi virágzik a kertben.
Ezer méhet és pillangót vonz a rengeteg virág (és gaz).
Holnap a lányommal tervezek piacra menni, és meg is lehet tőlünk vásárolni egy-két csokorral.

Ha érdekel a vidéki élet, iratkozz fel hírlevelemre ide kattintva, ahol értesítelek minden új, ezzel kapcsolatos bejegyzésemről.

Ha érdekelnek a vidéki élet ihlette termékeink, amit a Badacsonyon készítünk a slow life és a környezettudatosság jegyében, kattints ide.