Most ősz van, de a tavasztündérrel kezdem. Mert minden tavasszal kezdődik nekem. Mintha minden tavasszal esélyt kapnék arra, hogy jobb legyek, hogy változtassak, hogy megújuljak. Hogy feltámadjak.

Amúgy minden évszakot szeretek, szokták kérdezni, választani nem tudok, mindig az a legjobb, amelyik épp van, mert megtanultam, hogy mindben van valami élvezhető. Nem is az a lényeg bennük, ami mindig ugyanaz, amit mindig hoz, amire mindig számíthatunk, hanem mi bennük, az évszakokban. Hogy tudjuk-e szeretni azt, ami van, tudjuk-e élvezni, tudunk-e kimenni, és belemenni, szembemenni, érezni, élvezni, jelen lenni bennük. Az illatot, a szelet, a forróságot, a fagyot, a sarat, a vizet, a fröccsenést, a színeket.

Most talán magamat rajzoltam meg bennük. Ma hoztam el több centi nyomatot a nyomdából, a tavaszt mutatom meg először. Tudom, hülye címe van, de három lányom van, ezt figyelembe kell venni. És így legalább lehetett szárnya, amihez ők nagyon vonzódnak.