játsszukazthogy… (esküvőre készülőknek)

Játsszuk azt, hogy… ezt a mondatot naponta kétezerszer hallom a lányaim szájából. Ilyenkor eszembe jut, hányszor mondtuk mi is ezt a barátnőmmel, akivel oviban ismerkedtünk össze (a barátságunk máig tart, pedig rég voltam ovis), és milliószor játszottunk esküvőset Anya fátyolfüggönyeivel és a padláson talált hatalmas, fényes-pörgős-csillogós szaténszoknyával. Volt, hogy a húgomat adtuk az ő öccséhez, … More játsszukazthogy… (esküvőre készülőknek)

háromszögek a babanaplón

Azért kezdtem el babanaplót tervezni, mert igény lett rá. Amikor megszemélyesített esküvői emlékkönyveket terveztem, többen írtak nekem, hogy nem baj-e, ha nem esküvői emlékkönyvként használják, lehet-e mást írni a elejére. Nem volt baj, kettő helyett egy nevet raktam rá. Akkor terveztem két babanaplót megszemélyesítési lehetőséggel. Ezekről itt olvashattok. Szerettem volna, ha a megszemélyesített mellett van sima, … More háromszögek a babanaplón

babanapló

Az első gyerekemről hét naplót írtam tele. A másodikról felet, a harmadikról két oldalt. Pedig lenne mit róluk is. Mióta megszülettek, az életünk teljesen megváltozott. Minden nap történik mindenféle abszurd és örömteli és vicces és idegesítő dolog, annyi és olyan, amit korábban el sem tudtam képzelni. Az biztos, amiket leírtam, csodálatos emlékek, a baba napi … More babanapló

bogyós fa esküvői albumon is

Bogyós fa című képem, melynek elnevezésén nagyon sokat gondolkodtam (tényleg), esküvői albumra került. Egyre népszerűbb, hogy az esküvő napján emlékeket gyűjtsünk a vendégektől, és azt öreg korunkban olvasgassuk hintaszékben, takaróval a térdünkön, műfogsorunkkal nevetgélve, jó esetben kettesben. Ehhez terveztem egy-két könyvet, egy nyomtatott, kötött formába is került már, nézegessétek, vegyetek, de emiatt azért ne házasodjatok … More bogyós fa esküvői albumon is